2. rész

Parázs egyedül maradt a téren. Először is szétnézett, hogy hol is kezdje a rendcsinálást. Úgy döntött ott kezdi ahol éppen áll. Így is tett. Felkapta a mellette levő követ –ami mellesleg akkora volt, mint egy szekér— és úgy elhajította, hogy csak úgy süvített a levegőben. Valahol a várfalon kívül ért földet egy mezőn. Így dobálta a sziklákat, egyiket a másik után utcáról utcára, házról házra haladva. De közben igen szomorú volt, hogy kis barátja otthagyta őt. Meg sem kérdezte, hogy mi újság, nem beteg-e. Pedig neki mennyire hiányzott már Pöttyös. Szinte belebetegedett. Ezért is történt ez az egész baleset. Majd el is mondja neki. Így morfondírozott magában miközben megtisztította a várost a kövektől. Mire végzett be is sötétedett. Visszament a palotához, bement az udvarra és bekopogott az ajtón. A palotába nem bírt bemenni, mert nem fért be az ajtón.

A kopogásra kijött a király, a főtanácsos, a fővezér, az alvezér, a kincstárnok, de Pöttyöst nem látta, pedig Ő leginkább vele akart volna beszélni. A király megszólalt:

— Parázs! Gondolom, belátod, hogy az elmúlt egy évben –mióta itt vagy— igen sok galibát okoztál. Mi szeretünk téged, mert egyébként igen derék sárkány vagy, de úgy gondoljuk, hogy mégsem vagy még ELÉGGÉ sárkány. Egy igazi komoly sárkány nem lehet ilyen szeleburdi. Ezért úgy határoztunk a tanáccsal –és itt a körülötte álló karót nyeltekre mutatott—, hogy elküldünk téged egy sárkány továbbképző iskolába.

— És az az iskola hol van? És soká fog tartani, és muszáj, és egyedül? – kérdezte Parázs.

— A szomszéd királyságban van és addig tart, míg ki nem járod. És muszáj, és egyedül. Most pedig mond el légy szíves, hogy hogyan történ ez az egész.

arázs hozzáfogott és elmesélte, hogy már régen látta Pöttyöst, és mert nem tudta, hogy mi történt vele nagyon ideges volt. Állandóan a telefont leste, hogy mikor hívja már, de Pöttyös nem hívta. Ő egyre szomorúbb lett és már bele is betegedett. Akkor hívta a lókupec. És Ő dühös lett, merthogy a lókupec lefoglalja a vonalat és esetleg Pöttyös pont akkor hívná, és Ő nem tudná fogadni. Ezért kiáltott és dobbantott akkorát, hogy még a hegy is beleremegett.

A király nézte Parázst és egész megesett rajta szíve. Ez a Parázs egy nagyon jó sárkány –gondolta magában— ilyen jó barát kéne mindenkinek.

— Várj egy kicsit! – mondta, s kíséretével együtt visszament a palotába.

Kisvártatva megjelent Pöttyös. Felnézett Parázsra, de a tekintete már nem volt haragos. Parázs felemelte magához és szeretettel nézte.

— Apám elmondta mi történt, most én is elmondom, hogy miért nem hívtalak játszani. Úgy kezdődött, hogy egyik nap mire hazajöttem az óvodából a palotába bevezették a kábeltévét. Ház az valami csodálatos dolog, Parázs. Sok-sok csatorna van benne, sok-sok gyerek csatorna. Sok-sok rajzfilm. A rajzfilmeket nagyon megszerettem. És egész nap lehet nézni.

— Értem, — mondta Parázs – de mi az a kábeltévé? És abba a sok csatornába mindben folyik a víz. És hová folyik? És mi az a rajzfilm. És ha egész nap nézed, akkor mikor játszunk? És akkor most már a rajzfilmek a barátaid? Most már őket szereted?

Pöttyös szótlanul nézte Parázs nagy barna szomorú szemeit. Gondolkodott mit is válaszoljon. Mi az a tévé? Nem érdekes. Hogy hány csatorna van? Nem mindegy? Hogy sok rajzfilm van? Hát az jó! Még hogy a rajzfilmek a barátai? Ki hallott már ilyet! Nekem Parázs a barátom! Miután ezt határozottan eldöntötte megában, csak ennyit válaszolt Parázsnak:

— Kedves Parázs! Nagyon szeretlek és Te vagy az egyetlen barátom. És ezt semmi kincsért nem adnám. És most kérlek, ne haragudj rám, hogy egy kicsit megfeledkeztem erről! Ígérem, hogy ez többet nem fog előfordulni. Egyébként is unom már az egészet. Mindig ugyan azok a filmek vannak. Hiányzik már a labda, a fogócska, a bújócska, és hiányoztál Te is. Holnaptól újra a régi lesz minden.

— Ajaj! Az nem megy. – mondta Parázs. Sajnos elküldtek fősárkány képzőbe. – De azért köszönöm  amit mondtál, s ha majd visszaértem az iskolából játszunk. Nagyon-nagyon sokat játszunk. De ha akarsz azért néha rajzfilmet is nézhetsz, csak nem egész nap, mert azt én nem bírom ki.

Parázs megnyugodott, Pöttyös is újra mosolygott, vidámak voltak, mint régen. Még tréfálkoztak egymással egy kicsit, majd elbúcsúztak, mert Parázsra hosszú út várt másnap reggel. Búcsúzóul megígérte Pöttyösnek, hogy minden map, vagy ha nem is minden nap, de legalább minden héten ír neki egy levelet. Azzal felszállt, a levegőből még visszaintett, majd eltűnt a magasban.

Parázs szomorúan és egyben izgatottan érkezett haza barlangjába. Szomorú volt, mert el kell mennie, s izgatott volt mert el kell mennie. Még soha nem járt a királyságon kívül, bár egyszer már majdnem. Vajon milyen lehet egy másik királyság? Ott is ilyen kedvesek az emberek? És milyen lesz a sok sárkánnyal együtt élni.
- Biztos jó lesz. - nyugtatta meg magát. - Vagyis remélem, hogy jó lesz. Na, most pedig csomagolok!
Előkereste hátizsákját az ágyalól, -úgy emlékezett, hogy legutóbb odadobta- szerencsére meg is találta. És mivel Parázs nem a rendszeretetéről és takarosságáról volt híres elég lassan ment a csomagolás. Mire mindent összeszedett amiről úgygondolta, hogy szüksége lesz rá, már javában besötétedett.
-De megéheztem! Vacsorázni kéne! - azzal kinyitotta hűtőszekrény ajtaját, majd hosszas tipródás után úgy döntött, hogy legjobb lesz ha mindent megeszik, elvégre holnap elutazik és nem hagyhatja itt ezt a sok kaját.

Folytatása következik!