Pamacs

Egy napon a kis pónik és Cili úgy belemerültek a játékba, hogy észre sem vették, hogy új lakók érkeznek éppen a rétre. Először Peti hallotta meg a halk-vau! vau!-t. Kíváncsian fordította fejét a halk hangocska irányába, és megpillantott egy kis fekete szőrcsomót.Olyan volt, mint egy pamutgombolyag, csak éppen ugatott és gurult feléjük. A többiek is meghallották mikor közelebb ért és boldogan nyihaháztak, mert mulatságos látvány volt, de annál  édesebb. Bátran körbeszaladt a pónik körül. Mindenkit megszaglászott és úgy csaholt mintha abba sem akarná hagyni. Végre bemutatkozott-Vak! Vak!-Pamacs vagyok, de jó, hogy ti is itt laktok, így nem fogok unatkozni!
 A pónik is sorra megmondták a nevüket, de mintha valaki hiányzott volna! Sejthetitek! Ahogy Cilicica meghallotta az ugatást azon nyomban felpattant Rózsika hátára és úgy belebújt a sörényébe, hogy  alig találták meg. Nézd Cili, hiszen még kölyök és olyan barátságos! Hiába nyugtatták, csalogatták, csak Rózsika hátán érezte magát biztonságban, oda előmerészkedett, onnan fújt a kutyus felé. Vak!-ne félj tőlem, volt már cicabarátom, nem foglak bántani-mondta Pamacs Cilinek. Ne butáskodj, inkább bújocskázzunk- mondták a pónik. Tomi lett a hunyó, a többiek elbújtak. Cili, bár látta, hogy csakugyan szelíd és barátságos Pamacs, biztosabbnak látta jól elbújni. Felmászott az erdő szélén álló legmagasabb fa legfelső ágára. Tomi megtalált hamar mindenkit, bár Pamacs olyan apró volt, hogy nehezen vette észre a kökénybokorban. Cilit azonban nem látta sehol, hiába kereste. Segítettek neki a többiek is, végül Pamacs jó szimata mutatta meg hová bújt. A kis kutyus vidáman csaholt a nagy tölgyfa alatt, ugrált fel a törzsére-Vauu! megvagy Cili, ugatta. Mostmár tényleg nyugodj meg!-mondták neki a pónik, mi is itt vagyunk. Végül a hófehér cica és a fekete kutyus nagyon jó barátok lettek, egy tányérból lefetyelték a tejet, és ebéd után összebújva  aludtak az illatos fűben.