A rózsaszín póni

Volt egyszer egy selymes fűfü rét. Rengeteg mezei virág illatozott rajta tavasztól őszig. Vidám nyuszikák ugrándoztak vakondtúrástól- vakondtúrásig.Pillangók röpködtek, méhecskék zümmögtek virágport gyüjtögetve.A rét körül magas fák nőttek, ágaikon fészkeltek a kismadarak,  éneküktől hangos volt az erdő.Mélyén rókák, medvék, farkasok éltek, szélén pedig őzikék. A réten lakott egy pónicsalád, egy kislányuk volt Rózsika. Gyönyörű rózsaszínű fényes szőre volt, hosszú sörénye, földig érő farka. Nagyon szeretett a réten lakni. Gyönyörködve hallgatta a kismadarak énekét, élvezte a virágok illatát. Reggelente köszöntötte a nyuszikákat, süniket, igazából azonban unatkozott, hiányzott neki egy igazi barát. Ne búsulj Rózsika, mondta neki az anyukája, olyan szép ez a rét, egyszer biztos ideköltözik valaki.Egy reggel megtörtént a csoda. Rózsika nagy zsivajra ébredt. Kinézett az ablakon, és örömmel látta, új pónicsalád költözött a rétre. Nem egy, de három kiscsikó fickándozott a reggeli napsütésben pillangók után futva. Rózsika már szaladt is boldogan feléjük, már messziről kiabálva.. Sziasztok, Rózsika vagyok ti kik vagytok? A három kiscsikó megállt, és barátságosan üdvözölték Rózsikát majd sorra bemutatkoztak.Pille vagyok, mondta a kislány. Tomi vagyok, Peti vagyok, mondták a kisfiúk.Leszel a barátunk? Persze!-mondta Rózsika, hiszen alig vártam már, hogy ne legyek egyedül. Gyertek bemutatom nektek a rétet, én már ismerem minden virágát. Az erdő mélyére azonban nem mehettek, csak a szélére. Sok szeder, szamóca, csipkebogyó terem itt. Ha pedig megszomjaztok, a patak is itt folyik a nagy tölgyfa alatt, friss hideg vize van.

Ettől kezdve jó barátok lettek, minden nap reggeltől estig legelésztek, szaladgáltak, bújocskáztak. Rózsika volt a leggyorsabb, szélnél sebesebben vágtatott, utól nem érték. A bújocskában Tomi volt a legügyesebb.
Egy alkalommal úgy elbújt, hogy sehol nem találták. Benéztek minden bokorba az erdő szélén, minden fa mögé, de nem látták. Füleltek erősen hátha észreveszik ha megmozdul és megzizzen alatta a falevél, de nem halottak semmit.
Nem adták fel, kőrbe-kőrbe jártak, figyeltek erősen. Rövidesen Pille észrevette, hogy egy hatalmas gesztenyefa felett hangosan csiripelve röpködnek a kismadarak, mintha megzavarták volna őket. Óvatosan odasettenkedtek, de még mindíg nem látták Tomit. Kőrbejárták a nagy fát, és Rózsika észrevett egy odut az oldalán, de akkorát, hogy abban csak egy medve lakhatott. Óvatosan belenézett, az alján nem más kucorgott, mint a régóta keresett Tomi. Megvagy! -kiáltotta vidáman. Jót kacagtak mindnyájan, és szaladtak a patakhoz, mert nagyon megszomjaztak a sok játéktól. Boldogan teltek a napjaik, és izgatottan találgatták, vajon költöznek-e új lakók a rétre.

Ez a mese Lilikéi, aki legjobban a lovocskákat szereti. Kívánságára a mese folytatódott, az új szereplőt Ő választotta.