Kedves Gyerekek!

Novenber 19-én voltam 8 éves. A születésnapomra kaptam egy POWER MINERS-t. Mamával sokat mesélünk együtt, azóta amióta tudok beszélni. Erről a játékról eszembe jutott egy történet, leírom Nektek. Ha eszetekbe jut róla valami érdekes Ti is írjátok le!  Sziasztok! Matyika  
 Most rajzolok egy képet róla, rajzoljatok Ti is!

A földrengés szörnyekkel

Egyszer azt észlelték a tudósok, hogy hatalmas földrengés várható. Lement hét bátor ember a föld alá, és csak fúrtak és fúrtak tíz napig. Majd leértek egy különös barlangba ,ott találtak sok-sok kristályt .Ekkor megváltoztatták a nevüket  Powerminersnek. Ahogy a kristályt kihúzták a falból,  kiugrott onnan egy, egy, egy sose találjátok ki, hogy mi.  Majd megtudjátok ha  elolvassátok a következő részt!  Viszlát!.                                                            

Pamacs

Egy napon a kis pónik és Cili úgy belemerültek a játékba, hogy észre sem vették, hogy új lakók érkeznek éppen a rétre. Először Peti hallotta meg a halk-vau! vau!-t. Kíváncsian fordította fejét a halk hangocska irányába, és megpillantott egy kis fekete szőrcsomót.Olyan volt, mint egy pamutgombolyag, csak éppen ugatott és gurult feléjük. A többiek is meghallották mikor közelebb ért és boldogan nyihaháztak, mert mulatságos látvány volt, de annál  édesebb. Bátran körbeszaladt a pónik körül. Mindenkit megszaglászott és úgy csaholt mintha abba sem akarná hagyni. Végre bemutatkozott-Vak! Vak!-Pamacs vagyok, de jó, hogy ti is itt laktok, így nem fogok unatkozni!
 A pónik is sorra megmondták a nevüket, de mintha valaki hiányzott volna! Sejthetitek! Ahogy Cilicica meghallotta az ugatást azon nyomban felpattant Rózsika hátára és úgy belebújt a sörényébe, hogy  alig találták meg. Nézd Cili, hiszen még kölyök és olyan barátságos! Hiába nyugtatták, csalogatták, csak Rózsika hátán érezte magát biztonságban, oda előmerészkedett, onnan fújt a kutyus felé. Vak!-ne félj tőlem, volt már cicabarátom, nem foglak bántani-mondta Pamacs Cilinek. Ne butáskodj, inkább bújocskázzunk- mondták a pónik. Tomi lett a hunyó, a többiek elbújtak. Cili, bár látta, hogy csakugyan szelíd és barátságos Pamacs, biztosabbnak látta jól elbújni. Felmászott az erdő szélén álló legmagasabb fa legfelső ágára. Tomi megtalált hamar mindenkit, bár Pamacs olyan apró volt, hogy nehezen vette észre a kökénybokorban. Cilit azonban nem látta sehol, hiába kereste. Segítettek neki a többiek is, végül Pamacs jó szimata mutatta meg hová bújt. A kis kutyus vidáman csaholt a nagy tölgyfa alatt, ugrált fel a törzsére-Vauu! megvagy Cili, ugatta. Mostmár tényleg nyugodj meg!-mondták neki a pónik, mi is itt vagyunk. Végül a hófehér cica és a fekete kutyus nagyon jó barátok lettek, egy tányérból lefetyelték a tejet, és ebéd után összebújva  aludtak az illatos fűben.

Kedves Szülők, és Nagyszülők! Kedves Gyerekek!

Ezek a mesék az Unokáimról szólnak az Unokáimnak. A szereplőket minden meséhez ők választják, sokszor az esmények is a kívánságaik szerint alakulnak.
Kedves Gyerekek!
Ha valamelyik mesealak, vagy történet tetszett, rajzoljátok le, és ha a Szüleitek megengedik a fényképetekkel együtt is feltehetitek, hogy a pajtásaitok is láthassák.
Jó mesehallgatást, olvasást, és rajzolást kívánok! Angimama

A pónik és az új lakó!

A réten vidáman zajlott az élet, a kis pónik fáradhatatlanul játszottak reggeltől estig. Rózsika és Pille megtanultak virágból szép fejdíszeket fonni. Szerették a pipacsot, a szarkalábat, és az illatos kamillát. Peti és Tomi összebarátkoztak az őzikékkel, együtt legelésztek. Szívesen hallgatták az erdőről szóló meséiket, jót mulattak azon, hogy a bagoly nappal alszik nem éjszaka. Tettszett nekik a kis süni története, aki jól megszurkálta a róka orrát, amikor meg akarta enni. 

Egy reggel arra ébredtek, hogy új család költözött a rétre, egy cicacsalád. Örültek, hogy új játszópajtásuk lesz, és reggeli után szaladtak egyenesen az  házikóhoz, hogy felderítsék van e kicsinyük a jövevényeknek. Legnagyobb örömükre az ablakban megláttak egy édes kiscicát. Hófehér szőrű kis cicalányt. Boldogan köszöntötték, és sorban bemutatkoztak neki. A cicalány azonban kényeskedve elfordította a fejét-Mnyáá!-mondta morcosan. A pónik szomorúan megfordultak és elballagtak. Nem búsultak sokáig, vidáman fogocskáztak hamarosan, és nagyokat nyerítettek. A cicalány az ablakból nézte őket, előbb kíváncsian, aztán egyre féltékenyebben. Anyukája látta, igazából szeretne ő is kint játszani, de nem szólt neki. Eltelt egy nap, kettő, harmadik nap aztán a cicus nem bírta tovább. Leugrott az ablakról és rohant a pónikhoz. Miáu!- Miáú!-nyávogott esdekelve. Cili vagyok, ne haragudjatok amiért olyan barátságtalan voltam! Nagyon szeretnék a barátotok lenni, ugye megengeditek? Hát persze!-felelték egyszerre a pónik. Gyere fogocskázz velünk!-mondta Tomi. De én nem tudok olyan gyorsan futni mint ti!-szorodott el Cili. Pattanj a hátamra, és kapaszkodj erősen a sörényembe!- mondta neki Rózsika. Cilinek nem kelett kétszer mondani, már fönn is termett és kapaszkodott Rózsika dús sörényébe. Anyukája boldogan nézte az ablakból, örült neki, hogy  nem fog unatkozni többet Cilikéje, mert vannak már barátai.

A következő új lakó Pamacs lesz, a bolyhos kiskutya.

A rózsaszín póni

Volt egyszer egy selymes fűfü rét. Rengeteg mezei virág illatozott rajta tavasztól őszig. Vidám nyuszikák ugrándoztak vakondtúrástól- vakondtúrásig.Pillangók röpködtek, méhecskék zümmögtek virágport gyüjtögetve.A rét körül magas fák nőttek, ágaikon fészkeltek a kismadarak,  éneküktől hangos volt az erdő.Mélyén rókák, medvék, farkasok éltek, szélén pedig őzikék. A réten lakott egy pónicsalád, egy kislányuk volt Rózsika. Gyönyörű rózsaszínű fényes szőre volt, hosszú sörénye, földig érő farka. Nagyon szeretett a réten lakni. Gyönyörködve hallgatta a kismadarak énekét, élvezte a virágok illatát. Reggelente köszöntötte a nyuszikákat, süniket, igazából azonban unatkozott, hiányzott neki egy igazi barát. Ne búsulj Rózsika, mondta neki az anyukája, olyan szép ez a rét, egyszer biztos ideköltözik valaki.Egy reggel megtörtént a csoda. Rózsika nagy zsivajra ébredt. Kinézett az ablakon, és örömmel látta, új pónicsalád költözött a rétre. Nem egy, de három kiscsikó fickándozott a reggeli napsütésben pillangók után futva. Rózsika már szaladt is boldogan feléjük, már messziről kiabálva.. Sziasztok, Rózsika vagyok ti kik vagytok? A három kiscsikó megállt, és barátságosan üdvözölték Rózsikát majd sorra bemutatkoztak.Pille vagyok, mondta a kislány. Tomi vagyok, Peti vagyok, mondták a kisfiúk.Leszel a barátunk? Persze!-mondta Rózsika, hiszen alig vártam már, hogy ne legyek egyedül. Gyertek bemutatom nektek a rétet, én már ismerem minden virágát. Az erdő mélyére azonban nem mehettek, csak a szélére. Sok szeder, szamóca, csipkebogyó terem itt. Ha pedig megszomjaztok, a patak is itt folyik a nagy tölgyfa alatt, friss hideg vize van.

Ettől kezdve jó barátok lettek, minden nap reggeltől estig legelésztek, szaladgáltak, bújocskáztak. Rózsika volt a leggyorsabb, szélnél sebesebben vágtatott, utól nem érték. A bújocskában Tomi volt a legügyesebb.
Egy alkalommal úgy elbújt, hogy sehol nem találták. Benéztek minden bokorba az erdő szélén, minden fa mögé, de nem látták. Füleltek erősen hátha észreveszik ha megmozdul és megzizzen alatta a falevél, de nem halottak semmit.
Nem adták fel, kőrbe-kőrbe jártak, figyeltek erősen. Rövidesen Pille észrevette, hogy egy hatalmas gesztenyefa felett hangosan csiripelve röpködnek a kismadarak, mintha megzavarták volna őket. Óvatosan odasettenkedtek, de még mindíg nem látták Tomit. Kőrbejárták a nagy fát, és Rózsika észrevett egy odut az oldalán, de akkorát, hogy abban csak egy medve lakhatott. Óvatosan belenézett, az alján nem más kucorgott, mint a régóta keresett Tomi. Megvagy! -kiáltotta vidáman. Jót kacagtak mindnyájan, és szaladtak a patakhoz, mert nagyon megszomjaztak a sok játéktól. Boldogan teltek a napjaik, és izgatottan találgatták, vajon költöznek-e új lakók a rétre.

Ez a mese Lilikéi, aki legjobban a lovocskákat szereti. Kívánságára a mese folytatódott, az új szereplőt Ő választotta.

Az űrsárkány

Élt egyszer a földön egy sárkány, aki pici korától kezdve nagyon kíváncsi volt. Anyukája és Apukája alig győzött válaszolni a kérdéseire. Miért? Mi ez? Mi az?- kérdezte megállás nélkül. Mikor pedig nagyobb lett azt kérdezgette, - hogy működik? Okos is lett mire megnőtt, már nem volt elég neki amit a Földről megtudhat.   Berepülte minden zegét-zugát, újat nem talált, de még mindíg többet akart tudni. Ezért egyszer elindult a világűrbe,repült repült a végtelenbe. Ha kék bolygót látott, ott leszállt, barátokat keresett. Nem volt azonban szerencséje, vagy nagyon apró lényeket talált, akik megijedtek tőle, vagy olyan hatalmasakat, hogy ő ijedt meg.Mikor már nagyon elfáradt elhatározta, hogy a következő bolygón megpihen. Talált is egy érdekes helyet hamarosan.  Tenger borította mindenütt, csak az északi és a déli  sarkokon volt szárazföld. Az északi részt választotta, mert ott fák is voltak, míg a déli sarkon csak homok volt ameddig a szeme ellátott. Teljesen lakatlannak látszott a bolygó, és elszomorodott, hogy itt sem talál barátot.Itt aztán ennivaló sem akadt elég, hiszen főleg a húst szerette.Többször elrepült a déli sarok felett, de ott sem találkozott senkivel, csak furcsa nyomokat látott néha, ha korán reggel repült arra. Úgy fújt azonban mindíg a szél, hogy rögtön eltüntette azokat Fogalma sem volt, hogy egy sárkánygyík lakik a homok alatt, aki csak reggelente mászott elő, amikor elment a tenger partjára inni.Utána sietett vissza a fészkébe, mert éppen a tojásait melengette, alig várta, hogy első kicsinyei kikeljenek.Egy nap amikor a sárkánygyík inni ment hatalmas szélvihar kerekedett, és kitakarta a tojásokat. Pont akkor repült arra az Űrsárkány észre is vette egyből a finom falatokat. Odarepült felkapott egyet, és már szállt is szélnél sebesebben, boldogan, hogy végre jóllakik. Elhatározta tojásrántottát süt a méretes tojásból, még a nyála is kicsordult a gondolatától. Hanem a tojásból egyszer csak halk kopogtatás hallattszott. Úgy meglepődött, majdnem leejtette. A kopogtatás egyre erősödött és hamarosan előbújt a tojásból egy kis sárkánygyík. Olyan édes volt, és amikor azt mondta mama-mama az Űrsárkány magához ölelte, az éhségét azon nyomban elfelejtette. Visszafordult a déli sark felé, kíváncsi volt a többi tojásra is. Már messziről látta a sárkánygyik mamát. Sírva kaparta a homokot, kereste az eltünt tojását, miután a többit gondosan betakargatta.Az Űrsárkány leszállt elé, óvatosan odanyújtotta neki a kicsinyét. Bocsáss meg, mondta neki. Segíthetek amíg a testvérei kibújnak? Olyan egyedül vagyok. Eddig én is egyedül éltem-mondta  a sárkánygyík, alig vártam, hogy megszülessenek a kicsinyeim, de mostmár tudom ők sem találnak itt barátot.Tudod mit?- töprengett az Űrsárkány. Gyere velem a Földre, ott élnek testvéreid. De én nem tudok repülni!- keseredett el a sárkánygyík. Egyet se búsulj! Ha megerősödnek a kicsinyeid a hátamraveszlek titeket, és meg sem állunk a Földig,ragyogott az Űrsárkány szeme az örömtől. Úgy is lett. Szerencsésen megérkeztek, a földi sárkánygyíkok örömmel befogadták a messziről jött testvéreiket. Az Űrsárkány   pedig örökre a barátjuk maradt, és amikor éppen a Földön volt meglátogatta őket.

A Varázssárkány

Élt egyszer egy sárkány, a varázshegy belsejében lakott, egy titkos barlangban, amelyhez egy labirintus vezetett. Ez a hegy egy hatalmas kőszikla volt, körülette sűrű sötét erdő, sárkányok lakták és sárkánygyíkok. Fekete erdőnek hívták, a lakói nevezték így, mert rettegtek a hegy belsejében lakó varázssárkánytól, pedig még senki nem látta. Nem is tudták, hogy a varázssárkány csak jó varázslatokra képes, mert igazából szelíd, jólelekű, egyedül él és emiatt unatkozik és szomorú. A varázsgömbjén keresztül nézte ahogy az erdőlakók játszanak, versenyeznek egymással. Különösen egy huszonegyfejű kissárkány tetszett neki, mert ő volt a legbátrabb, leggyorsab, az egész erdőben. Kicsit irígyelte is őt, nagyon szeretett volna megismerkedni vele. Egy nap ez a bátor kis sárkány megelégelte, hogy az erdőlakók állandóan rettegnek, még a madarak sem mertek magasra repűlni, hangosan énekelni. Elhatározta hát, hogy legyőzi ha addig él is. Elindult hát, repült egy hétig, kettőig, de nem talált bejáratot a hegy belsejébe, merthogy titkos volt. .De nem adta fel, repült egyre magasabbra, már nagyon éhes volt, a szárnyát alig tudta felemelni, amikor a hegy csúcsán megpillantott egy barlangot. Bátran berepült és végre leülhetett pihenni. Örömmel látta, hogy a hegy belsejébe vezet egy kanyargós folyosó, amelyből halk morajlás hallattszott. Fülelt mind a negyvenkét fülével, és elindult a hang irányába. Ment, ment napokig a morajló hangot egyre közelebbről, egyre hangosabban hallotta, és már halvány fényt is látott az algút végén. Hanem amikor odaért végtelen mélységban láva izott , a barlang pedig a túlsó partján folytatódott. A hang amit halott már nem morajlás volt, hanem kellemes énekszó. Olyan szépen szólt, hogy nem sokat gondolkodott, átugrotta az izzó forróságot, és rohant tovább a hang irányába. Hamarosan egy gyönyörű hatalmas cseppkőbarlangban találta magát, melynek a közepén tiszta vizű tavacska volt. Egy hatalmas ugrással ott termett a partján, és csak ivott, ivott a hűs vízből. Mikor eloltotta a szomját felnézett és meglátott egy sárkányt a barlang másik végében, aki zongorázott és vidáman énekelt.Csodálkozva hallgatta, még sosem hallott ilyen szépet.Mikor a dal befejeződött az énekes bemutatkozott. Szervusz Huszonegyfejű én a Varázssárkány vagyok és nagyon örülök neked, már régóta szerettem volna megismerkedni veled. Figyeletelek a varázsgönbömön és szerettem volna a barátod lenni, m ert jó vagy, ügyes és bátor.Ahogy ezt a Huszonegyfejű meghallotta úgy elkezdett nevetni, hogy rázkódott mind a huszonegy feje. Mert a Varázssárkány nemcsak kedvesnek látszott, de ráadásul csak egy feje volt. Azt is elmondta milyen szomorú, hogy az erdei állatok félnek tőle, pedig nem is ismerik. íszeretné ha megtudnák, hogy ő csak jó varázslatokra képes. Mikor a Huszonegyfejű befejezte  végre a nevetést, meghívta a Varázssárkányt a fekete erdőbe. A z erdő lakói látva, hogy közelednek elbújtak, de a vidám beszélgetést hallva előmerészkedtek és kíváncsian körbeállták  őket a mezőn, ahová leereszkedtek. A Huszonegyfejű elmesélte hogyan talált rá a Varázssárkányra a hosszú út után és elmesélte milyen érdekes dolgokat tudott meg róla. Ígyhát végre kiderült az igazság, barátságot fogadtak. A Varázssárkány nem unatkozott többé, a kismadarak is teli torokból énekeltek, még a napocska is fényesebben ragyogott, legalábbis az erdő lakói úgy látták.

Márika hőstette

(A Csacsimese folytatása)

Márika kicsinyét elnevezték Sárikának. Épp olyan barátságos és szófogadó állat volt, mint az anyukája. Most már ketten ugrabugráltak Öreganyó és Öregapó körül, ha kijöttek az udvarra. Méghogy a szamár csökönyös, meg szófogadatlan állat!-gondolta Apóka ahogy jobban  megismerte a két állatot.

Egy napon nagy baj történt. Sárika rágcsálni kezdett egy fadarabot, ami véletlenül lecsúzott a torkára és ott megakadt. Sárika köhögött, prüszkölt, de hiába erőlködött, a fadarab nem mozdult a torkáról, egész estig. Márika látta, hogy szenved a kicsinye, de nem tudott neki segíteni. Szegény kis csacsi már alig pihegett, nem kapott levegőt. Mári megijedt és szaladt Öregapóért, hogy segítségül hívja. Már éppen lefeküdtek amikor kopogtatást hallottak az ablakon. Márika az orrával böködte az üveget. Apóka kinézett, mikor meglátta Márit csodálkozva kérdezte,- mi lelte? A csacsi azonban ahogy meglátta Apót megfordult és az istálló felé iramodott. Apóka visszafeküdt, de a kopogás akkor újra kezdődött, mikor kinézett Mári ismét megfordult az istálló felé. Mit akarhatsz?-töprengett Apóka. Valami baj történhetett, mondta Anyóka mert már ő is kíváncsi lett. Mintha valamit mondani akarna, menjünk utánna. Ahogy kiléptek az ajtón Mári már ott várta őket és azonnal szaladt az istállóba. Mostmár Öregapó biztos volt benne, hogy baj történt és szedte a lábát ahogy csak bírta. Már messziről hallották Sárika köhögését, szegény az oldalán feküdt már állni sem tudott. Apó rögtön látta mi a baj, belenyúlt a szájába és kivette a fadarabot. A köhögés megszűnt, Sárika fellált és odabújt Öregapóhoz. Márika megnyugodva nyalogatta kicsinyét, és hálásan nézett a gazdájára. Apóka pedig azt mondta: aki a szamarat butának gondolja az nem ismeri és nem is szereti az állatokat. Azóta sok kis csacsi született és Apókáék mindet megtartották.

A félreértett farkas

Volt egyszer, hol nem volt, élt az üveghegyen túl, az elvarázsolt erdőben, de annak is a kellős közepében egy farkas. Nagyon barátságos volt, nem evett húst, csak répát, füvet, na meg káposztát.  Mégis mikor kiment a rétre az állatok elmenekültek onnan ahogy megpillantották. Egyszer egy kis nyuszi úgy belemerült a játékba, hogy nem vette észre amint a farkas épp a háta mögött evett a káposztásban. Mozdulni sem mert a félelemtől és a csodálkozástól amikor észrevette a falatozó farkast.Ilyet még nem látott a világ, ezt mindenkinek meg kell tudnia, gondolta a kis nyuszi. Éppen arra repült egy madárraj, és a nyuszi megkérte őket vigyék el a hírt az erdő minden részébe, jöjjön aki csodát akar látni. Aki meghallotta a hírt először megijedt a farkas említésétől, de a kíváncsiság ördöge nem hagyta őket nyugodni és szaladtak a rétre. A farkas a káposztát eszegetve sokkal barátságosabb látvány volt, így ahelyett, hogy elmenekültek volna előle, barátságot kötöttek vele. A farkas soha többet nem volt szomorú, már voltak barátai.  

Matyika meséje

Döndi dal

Dönci egy aranyos pici maci, akiről most mesélek egy történetet. Apa meglátta a játékboltban, egyedül ült a sarokban. Megsajnálta, és megvette azóta vele aludt.Apa szerelmes lett Anyába és Anya Apába. Anya megkérdezte: ez meg mi?-és akkor Apa elmesélte Anyának Dönci történetét, hogy meglátta a játékboltban egyedül ült a sarokban.
Anya azt mondta ne legyen Dönci a neve, legyen inkább Döndi, mert olyan Döndis.Hat évesen megtaláltam a szekrény mögött, megsajnáltam és azóta vele alszom. Még most Szegeden Mamáéknál is velem van.

Ezt a Döndidalt a Matyika írta. 8 éves lesz.

Csacsimese

<
Állatokról szóló mese Matyikának. 4-7 éves korig.

Volt egyszer egy Öreganyó, és Öregapó. Nagyon szerették az állatokat. Volt már nekik lovacskájuk, tehenük, kacsák, pipik, bárányok, és természetesen kutyusok, cicák.Öreg-
anyó mondogatta, hogy szeretne egy csacsit, de Öregapó erre mindíg azt mondta:
-Ugyan már, szamárság, nekem ugyan nem kell olyan buta állat.

Egy nap a vásárba mentek kismalacot venni.Sétáltak nézelődtek az állatok között, volt ott mindenféle eladó jószág. Egyszer csak érzi Öregapó, hogy valami böködi a vállát. Hátrafordult, hát egy kis csacsi volt.
-Menj innen te! Mit akarsz tőlem? -legyintett Öregapó a csacsi orrára, azzal megfordult és ment tovább. De a bökdösődés nem szűnt meg, a kis csacsi már kedvesen iá-zott is hozzá. Mintha azt mondta volna:
-Vigyél haza, veled akarok menni!
Öregapó megállt, ránézett Öreganyóra, aki nem mert szólni, de úgy ragyogott a szeme, látszott rajta nagyon megtetszett neki a bátor kis csacsi.Olyan régóta szeretett volna már egyet.
-Üsse kő! -gondolta Apó, elfér a többi közt, elég nagy az udvar.
-De hol a gazdád? -nézett szét, és már látta is ahogy szalad feléjük egy ember, és kiabál:
-Mári, Mári!
Erre úgy odadörgölte a csacsi Öregapóhoz az orrát, mintha bele akarna bújni.Közben az ember odaért hozzájuk.
-Márikám mi van veled? -símogatta meg a csacsija hátát, merthogy ő volt a gazdája. Amikor azonban látta miként bújik Apóhoz az ő Márija már tudta miért történt.Maga nagyon szereti az állatokat, Mári megérzi, ezért választotta ki magát.Úgy is el akartam adni, ha kell viheti is.
Öregapó nagyon meghatódott, és azt gondolta, talán tévedett, mégsem olyan buta állat a szamár.Így hát hazavitték Márikát. A baromfiudvar lakói örömmel fogadták az új jö-
vevényt, még a kutyusok is rögtön megbarátkoztak vele.Öregapó kiengedte a rétre,ott
legelészett, szaladgált a lovakkal, tehenekkel, bárányokkal.Következő tavasszal pedig született egy kicsinye, és Öreganyó nem is lehetett volna boldogabb, de még Öregapó sem.

Ennek a Csacsimesének született egy folytatása, mert Matyikának nagyon tetszett.